Hírek: Aktualitások
„Az elgettósodott falvaink nem halnak ki” (2013-12-25)
HVG interjú a Máltai Szeretetszolgálat koordinátorával
Körülbelül 900 ezer magyar él mélyszegénységben és kirekesztettségben, akiknek szinte nincs is esélyük a továbblépésre. A felülről jövő segítség nem hatékony, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Jelenlét-programja ugyanakkor kicsiben képes előmozdítani dolgokat. Interjú a program koordinátorával, Németh Nándor területfejlesztési szakemberrel.
hvg.hu: Magyarország leghátrányosabb, mélyszegény területein dolgozik a munkatársaival. Hogyan tudnék én vagy bárki más itt segíteni?
Németh Nándor: Leginkább adománnyal és felajánlásokkal lehet a leggyorsabban.
hvg.hu: Tehát nem tartja lehetségesnek, hogy én is részt vegyek a programban?
NN: Ez olyan munka, amire nem mindenki alkalmas. Megjegyzem, a szociális munkások egy része sem. Hiába van papírja egy sor embernek, hogy erről őt kiképezték, a személyisége nem mindenkinek olyan, hogy ilyen környezetben dolgozni tudjon. Elhivatottság, alázat, áldozatvállalás nélkül ez nem megy. Úgy tartjuk, a telepi szociális munka területén a befogadás a kulcsszó.
A közigazgatás és a közszolgáltatások anomáliái is nagyon sokszor abból fakadnak, hogy nem a befogadás és egymás elfogadása mentén működnek, hanem egy mereven hierarchizált struktúrában. Aki egy adott szituációban hatalommal bír, az a legtöbb esetben érezteti is ezt, és egyfajta középosztályi attitűddel fordul az elesettekhez. Az egyik legfontosabb kérdés, hogy tudsz-e arra a hátrányos helyzetű emberre úgy tekinteni, mint aki veled egyenrangú. Az emberi méltóság tiszteletben tartása mindennél fontosabb. Ha egy közszolga szimplán kliensnek vagy ügyfélnek tekinti az embert, akkor abban a pillanatban létrejön egy olyan gát, ami talán már nem fog megnyílni soha.
hvg.hu: Arról mennyire pontos a tudásunk, hogy körülbelül hány problémás települést lehet találni Magyarországon?
NN: Nincs olyan módszertan, ami erre a kérdésre egyértelmű választ, tökéletesen biztos települési rangsort adna. Mi általában olyan szempontokat veszünk figyelembe, hogy miként jellemezhető a helyi munkaerőpiac keresleti és kínálati oldala, milyen eséllyel jutnak legális munkához az aktív korú lakosok, emögött milyen átlagos iskolázottsági szint áll, a munkavállalás eredményeként mennyi jövedelem termelődik, milyen az infrastruktúra, mennyi gyermek születik a halálozások arányában, milyenek a migrációs tendenciák stb. Alapvetően a legutóbbi népszámlálás adataira alapozva nemrég megbecsültem az ún. szegénységi kockázati indexeket az ország települései esetén. A számítások szerint van mintegy 400 olyan település (szinte kivétel nélkül falvak) az országban, ahol a nyomor, a szegénység, a kirekesztettség, vagy épp a teljes elöregedettség az úr, és lényegében hiányoznak a gazdasági továbblépés feltételei, míg van további 400 olyan település, amelyek nagyon közel vannak ehhez az állapothoz, ezek is szinte kivétel nélkül mind falvak. Ennek a 800 településnek mintegy 900 ezer lakosa van.
hvg.hu: Ezek a falvak olyan zárványok, ahol elöregszik, és kihal a népesség vagy az ott élők száma folyamatosan növekszik?
NN: Szemmel láthatóan a mélyszegény, elgettósodott falvaink nem halnak ki. A település struktúra és a nyomor újratermeli önmagát, az ott meglévő középosztályi maradványok pedig önmagukban gyengék ahhoz, hogy ezeket a folyamatokat orvosolják. Bár az említett közel egymilliós lakosú településkör teljesen vegyes, átfogóan a kirekesztettség az, ami átszövi a legtöbb közösség életét. A kirekesztettség településeken belül és települések között is hangsúlyosan megjelenik, és ma már az országos térszerkezeten belül is értelmezhető: van egy sor térségünk, amelyekkel a piacgazdaság szinte semmit sem tud kezdeni.
Ezekben a falvakban tömegével születnek úgy gyerekek, hogy eleve esélytelenek. Nem veszi körbe őket sem olyan családi, sem olyan közszolgáltatás környezet, hogy a kívánt módon felnőjenek, és tehetségükhöz mérten kiteljesedjenek, hanem belesodródnak olyan élethelyzetekbe, ahol folyamatos a küzdelem, a kilátástalanság és ma már egyre többször egészen konkrétan a nyomor. Például korai gyermekvállalást látni tömegével, korai iskolaelhagyást látni tömegével és hosszú- hosszú sodródást a munkaerőpiacon, legtöbbször feketemunkából - feketemunkába.
hvg.hu : Az állami fejlesztéspolitika miért nem tud ezen segíteni?
NN: Az állami pénzeszközök nagyságrendileg kisebbek, mint a piaci befektetések, igazából a tőke és a vállalkozások mozgatják az országot, amiben a fejlesztéspolitika tud hangsúlyváltást elérni. A mindenkori kormányzat és fejlesztéspolitika pedig azt gondolta, hogy különböző szubvenciókkal és gazdasági ösztönzőkkel ezek a folyamatok megfordíthatóak. Ez tévút volt.
Olyasmire gondolok például, mint amikor úgy érveltünk, hogy építsünk autópályákat és azok mentén a külföldi tőke majd befektetéseket fog indukálni és azok majd munkahelyeket teremtenek. Ez nem következett be úgy, ahogy mi vártuk, sőt. A tőke oda megy, ahol alkalmas munkaerő van, és közel van a piac. Ezeknek a kirekesztett falvaknak és leghátrányosabb helyzetű kistérségeknek az általános jellemzője, hogy őket a befektető már nem ítéli olyan jónak, hogy oda vigye a tőkét.
hvg.hu : Milyen tendencia jellemző a fejlesztéspolitikai pénzek odaítélésére?
NN: A magyar állam most szemmel láthatóan azt a stratégiát követi, hogy Európai Uniós pénzekből próbálja finanszírozni a fejlesztéspolitikát és igyekszik óvni a költségvetést. Kevesebb a tisztán hazai forrás a fejlesztéspolitikában, mint mondjuk tíz évvel ezelőtt. Persze az állam fenntart iskolákat, kórházakat, de ezen felül leginkább csak az uniós pályázatok költségvetéséhez teszi hozzá az önrészt. Az uniós támogatások több pénzt pumpáltak a leghátrányosabb helyzetű kistérségekbe, mint a piaci alapon működő vállalkozások és az állami beruházások együttvéve.
hvg.hu : De akkor miért nem hasznosultak ezek az uniós pénzek?
NN: Erre nincs konkrét válasz és nem is tisztem erről nyilatkozni. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség rengeteg értékelést végzett, náluk van egy sor tanulmány és ismeret, erről átfogóan ők tudnának beszélni. Én csak azt tudnám kiemelni, ami velünk szembejön az uniós pénzekkel kapcsolatban. Bár a pénzügyi szabályoknak megfelelően költjük el a pénzeket, vannak hatékonysági problémák.
Fotó: Túry Gergely
Ha a kérdést lecsupaszítom a legnehezebb helyzetű térségekre és településekre, úgy akkor lesz hatékony az, aki a pénzt elkölti, ha a beruházást beépíti egy átfogó fejlesztési folyamatba és tudatosan valós eredményeket akar elérni, nem csak az adminisztratív pénzköltésre gondol. Például egy szőkőkúttal ellátott macskaköves főtér nem biztos, hogy a legfontosabb beruházás egy kihívásokkal küzdő térségben. Az uniós pénzek egyébként nagy segítséget jelentenek, mert tudunk belőlük a végeken is humán fejlesztéseket és fizikai beruházásokat finanszírozni, tudunk például gyerekházakat vagy tanodákat nyitni, hiányzó közszolgáltatásokat pótolni. Egy gyerekház, ha jól csinálják, aranyat ér, de egy tanoda segítségével is meg lehet szüntetni a bukásokat szinte bármilyen közösségben.
hvg.hu : Mikor gondolták, hogy ilyen közel kell menni a problémához, mint ahogy a Jelenlét-projektekben ezt csinálják?
NN: Komoly motiváció volt, hogy a már említett okok miatt a felülről érkező segítséget, mint területfejlesztéssel foglalkozó szakember, nem láttam eléggé hatékonynak. Azt éreztem, hogy messziről már nem tudok érvényeset mondani és mindig egy lépéssel közelebb kellett menni egy ilyen faluhoz, kistérséghez, hogy az ember megértse, mi zajlik ott és vélhetően majd lehessen változtatni. Így egyre közelebb kerültem a problémához. Végül pedig azt vettem észre, hogy már nem is a vidékfejlesztési és területfejlesztési eszközök azok, amikhez hozzá kéne nyúlni, hanem ha elég közel megyek egy térséghez, az már alapvetően egy szociális problémahalmaz és ezért szociális oldalról kell elsősorban közelíteni. Ahogy ez a felismerés egyre jobban tudatosult, úgy hozta az élet, hogy összetalálkoztam a Máltai Szeretetszolgálattal, akik mindig is ezekbe a mélystruktúrákba akartak belenyúlni a Jelenlét programokkal.
hvg.hu: Mik azok a problémák, amik központilag nem megoldhatók?
Névjegy
Dr. Németh Nándor első kézből szülővárosában, Gyulajon tapasztalta meg egy elszegényedő falu tragédiáját. Az egykoron háromezer főt számláló szülőfalu, mára már csak ezer főt számlál, mégis fiatalodik: a nyomort termeli újra. A hívő katolikus családban felnövő szakember területfejlesztési geográfusként végzett, majd tanított egy rövid ideig az ELTE-n. ám mára ismét közel került a mélyszegény falvak problémájához, ugyanis fejlesztéspolitikai tanácsadó céget vezet és a Máltai Szeretetszolgálat Jelenlét programjának egyik koordinátora. A tíz éve elkezdett program, tizenkét helyszínen működik, ám a szakember szerint ennél sokkal több helyen lenne szükség rá.
NN: Pestről statisztikai adatok alapján rá tudunk húzni egy térségre kliséket, hogy szegények, alacsony az iskolázottság, magas a munkanélküliség, rossz az egészségügyi állapot és ezek alapján úgy tűnhet, hogy nagyon hasonlóak ezek a közösségek, mégis a gyakorlatban azt látjuk, hogy esetenként nagyon is különböző diagnózisok születnek, amelyekre ott helyben és sokszor elég rövid időn belül kell hatékony választ adni.
2004-ben Tarnabodon például a Szeretetszolgálat ott dolgozó kollégái felismerték, hogy a faluba tömegközlekedéssel nem lehet eljutni, így nem lehet megoldani a munkába járást, miközben voltak aktív korú és munkára kész férfiak és nők a faluban. A Szeretetszolgálat azonnal vett egy buszt és elkezdte ingáztatni a munkavállalókat és így egy hónap alatt harmincan szereztek maguknak munkát. Ha az államon múlik, ezek az emberek még mindig munkanélküliek.
hvg.hu: Milyen célokkal lehet egy ilyen hátrányos helyzetű kistérségbe megérkezni?
NN: Tudjuk a Máltai Szeretetszolgálatnál, hogy nem tudunk csodát tenni, de azt mindenképpen szeretnénk elérni, hogy az adott településen vagy szegregátumban ne romoljon tovább a helyzet. Amiben lényegesen különbözünk az állami vagy uniós területfejlesztési programoktól, hogy mi nem indikátor-elvárásokkal érkezünk a hátrányos térségbe, hanem hagyunk magunknak időt arra, hogy megismerjük és megértsük az adott közösség valós problémáit, lehetőségeit és képességeit, bizalmat alakítsunk ki, majd az így felállított diagnózis mentén kezdjünk el beavatkozni. És folyamatosan jelen vagyunk az adott közösség életében.
Ha ab ovo felállítanánk valamiféle indikátort, például, hogy húsz ember elvégezzen egy adott képzést és erre nekem limitált keretem van, akkor valószínűleg nem fogok megpróbálkozni a falu legutolsó házában lakó legelesettebb családdal, ha nem látok arra esélyt, hogy a képzést elvégezze. Ha egy egész közösség kirekesztettségét akarom enyhíteni, akkor nem tehetem meg, hogy külső elvárásoknak engedelmeskedve szelektálok az ott élő emberek, családok között. Ugyanakkor az európai uniós projekteknek épp ez az egyik legáltalánosabb hatása. Azt tapasztaljuk, hogy akár a faluban tapasztalható gátak, akik adminisztratív okok miatt a szegények között is a legszegényebbekhez a központilag indított segítség már nem jut el.
hvg.hu: Milyen kifutása lehet ezeknek a helyi programnak?
NN: Mi most úgy gondoljuk, hogy valamiféle szociális gazdaságot kellene a programokból kihozni. A szociális alap önmagában sok mindenre elég, de ha már felkészítettél fiatalokat, akkor van felelősség, hogy valamiféle gazdasági tevékenység elinduljon, csak ezeket rendszerezni kell, hogy átgondoltak és célzottak legyenek. Fontos, hogy a diagnózis kiterjedjen arra is, hogy már nem csak az egyént építjük föl és segítjük a közösség részévé válni, és nemcsak a közösség egészét igyekszünk jobban működővé tenni, hanem a közösségfejlesztésen is túlmegyünk és ráépítünk valamiféle szociálisan érzékeny, közösségi alapokon álló gazdaságot ezekre a rendszerekre. Az ugyanis jelen tudásunk szerint nem várható, hogy a piaci tőke a szükséges tömegben megjelenik ezeken a területeken a következő években.
Ebben a fejlesztési folyamatban a közfoglalkoztatás is fontos szerepet játszhat. Azzal egyetértek, hogy olyan területeken, ahol egyébként működik a munkaerőpiac, ott nem hatékony és valószínűleg nincs is tömeges mértekben szükség rá, inkább az elsődleges munkaerőpiacon való elhelyezkedést kell ösztönözni. Viszont ezekben a mélyszegény, gettósodott falvakban a jelenlét-típusú telepi szociális munkához hasonlóan a közfoglalkoztatás is egy erős vidékfejlesztési eszköz, ha a gyakorlatban nem utcaseprést és ároktisztítást jelent, hanem a fejlesztési folyamatba beépülő kreatív munkát.
Forrás: HVG